NyitĂłlap
HĂ­rek
Templomunk
Pasztorális terv
Közösségeink
Imák
Ügyintézés
ArchĂ­vum
Hitoktatás
PowerPoint gyűjtemény
Prédikációk





A szentmisék rendje

Polgáron

Hétfő, kedd, péntek: 7.30
Csütörtök: 17.00
Szombat: 7.30, 18.00 (téli időszámításkor 17.00)
Vasárnap: 9.30

Filiák

Görbeháza: vasárnap 8:00
Tiszagyulaháza: vasárnap 11.00
Újtikos: vasárnap 13.30

 
Magyar Continental Singers

2010 augusztus 13-án, pénteken 18,00-tól érkezett templomunkba a Magyar Continental Singers felnőtt csoportja. Az előkészületek illetve a program szervezésében külön érdeme van Dudásné Magdinak, aki már nem először hívta meg Polgárra a Continental Singers magyar csoportját. A polgáriak ismét tanúságot tettek a vendégszeretetükről, hiszen a fiatalok kettesével voltak elhelyezve a családoknál. Péntek 11.00-kor érkeztek, a családosok között elosztották a csoport tagjait, akik ebéddel látták őket vendégül. ½ 2-re jöttek vissza  a templomba, felállítani a színpadot, az erősítőket, mikrofonokat és a többi kelléket. Nagyon fegyelmezetten dolgoztak, a munkájukat is valóban az evangelizáció szelleme járta át. Ezt követte a próba, a beéneklés több órán keresztül. Az esti program 18.00-kor kezdődött, de 17.00-tól csak a közös imának szentelték az idejüket. Énekkel, imával, megosztásokkal készültek az esti tanúságtételre. A plébános, Levente atya szeretettel köszöntötte őket. Szavaival bátorította őket a tanúságtételre, és kérte őket, hogy bennünket is emeljenek magasba az isteni Mesterhez, hiszen „az éneklés a szeretni tudók dolga” (Cantare amantis est), idézte Szent Ágostont, aki egy egész teológiát dolgozott ki az énekléssel kapcsolatban. Az atya beszélt arról is, hogy az éneklés egy belső vágyból fakad, illetve, hogy egy befelé vezető útra visz bennünket az ének, akár szomorúságban, akár jókedvünkben éneklünk.

A tanúságtétel nagyon szép és megható volt. A hívek elismerésüket mindig tapssal fejezték ki, úgy hogy nem sok idő maradt az éneklésre. A fiatalok az éneklés mellett tanúságot is tettek arról, hogy ők miként élik meg az Úr szeretetét a hétköznapjaikban. A koncert után megvásárolhattuk a cd-ket és ezt követte az ünnepi vacsora, amely Gajdos Dorisz ’műve’ (makaróni) volt, és osztatlan sikert aratott. Hálás köszönet a sok süteményért, és mindazért a szeretetért, amellyel várták és fogadták a Magyar Continental Singers csapatát. Reméljük, hogy ez a szép hagyomány tovább folytatódik majd jövőre is templomunkban!

Kapcsolódó anyagok: képek